Rózsa kert

Rózsakert – az illatos parfüm kert

A rózsa már évszázadok óta a virágok királynője nevet viseli. Illata, szín- és formagazdagsága még mindig lenyűgözi a kertészeket és a kertbarátokat. A rózsakert kialakításánál is a legfontosabb a gondos tervezés. Elsőként vegyük figyelembe a milyen rózsákat is szeretnénk. Tudnunk kell a fajták kiválasztásánál, hogy vágott virágként szeretnénk szedni vagy inkább a színfoltokat alakítanánk ki a kertben. A kiválasztott rózsabokrok magasságát, szélességét, a virágok és a levelek színét és formáját is ismernünk kell, mert csak így tudunk harmonikus kertet kialakítani.

Színes rózsák hangulata

Egy kert kialakításakor meg kell tervezni az útvonal hálózatot, az ágyásokat, a rózsakapuk, padok helyét. Következő lépésként helyezzük el kertünkben a szerkezetadó cserjéket, a fákat és az örökzöldeket, ezzel télen sem lesz kopár a kertünk és térelválasztóként egy-egy rész leválasztását is elérhetjük. Így jól elkülönül majd a rózsakert a kert többi részétől a fűszerkerttől, vagy épp a zöldséges kerttől.

Fontos kiválasztani a kert színeit, így a rózsák színeit is, hiszen ez adja meg kertünk alap hangulatát, így lesz romantikus, elegáns, vidékies, vagy épp egy színes nyári kertünk. A színek kombinációjával kialakíthatunk romantikus kertet, mint a fehér, a lila, és a rózsaszín, modern elegáns kertet csak fehérrel, vagy színes nyári kertet, pirossal és árnyalataival.

Változatos színekben

Ültethetjük egyesével vagy 3-5-ös csoportokban a virágágy központi helyére, gyepes területbe szoliternek. Alacsonyabb, többvirágú fajták sövény telepítésére is alkalmasak, folyamatosan virágozva utak szegélyét képezhetik. A bokorrózsák szinte minden színben megtalálhatók – még sötétbarnás bíbor (fekete) is van –, illatuk változó intenzitású. A bokorrózsák általában magasak és szélesek. Enyhébb metszést igényelnek, amiért egész nyáron és ősz folyamán virágoznak. Sövényrózsákon megtarthatjuk az elvirágzott részeket, ilyenkor a termés is díszít.

A rózsakert hangulatába belekóstolhat a következő magyarországi helyeken: Budatétényi Rozárium, Szolnok – Belvárosi park, Nagyar – Luby Kastélymúzeum antik rózsakertje, Keszthelyi rózsakert, Szeleste arborétum, Nyíregyházi Botanikuskert, Balatonfüred Tagore sétány.

Népszerű növényfélék

Futó rózsák

A rózsák különleges és igen speciális csoportját alkotják a futórózsák. Virágzáskor bódító illat lengi körbe élőhelyüket.

Rózsa

A rózsa a virágok királynője hosszú idő óta. Illata, szín- és formagazdagsága még mindig lenyűgözi a virágokat kedvelőket.